Bizonyára többen néztünk már oly mélyen az ember két legjobb barátja, a ló és a kutya szemébe mint a Marianna árok. Én az ilyen helyzetben sokszor azt éreztem, a szembenálló nemes állat bele lát lelkembe és minden gondolatomba (persze kivétel lehet, ha egy nyugalmából kizökkentett kuvasz kutyával kerülünk e fajta helyzetbe, akkor egészen más jár az ember fejében). Talán tudat alatt ezért sem rokonszenvez mindenki e négylábú állattokkal. Egy a századfordulón „Okos Hans” fedőnéven elhíresült patás a mestere volt a szakmának, ezzel pedig számos tudor doktornak jókora súlyos bárddal való fejtörést okozott.

A pár évtizede egységessé vált, gyarmatok után ácsingózó Németországban járunk a századforduló mozgalmas időszakában. Wilhelm von Osten gimnáziumi matematikatanár, két frankfurti (virsli) elfogyasztása között a frenológia tudományában munkálkodott. Ez az a műsor, amit a Django elszabadul című Tarantino mestermunkában lelkesen bizonygatott Leo Dicaprio, vagyis mösziö Candie. Ő is azt próbálta szemléltetni két fogás között, hogy a koponya formájából lehet következtetni az intelligenciára és a személyiségre. Persze Herr Osten ezt jóval humánusabb módon igyekezett bizonygatni, e célra pedig egy macskát, egy medvét majd végezetül egy lovat emelt a kiválasztott közé. E három faj közül utóbbi bizonyult a legígéretesebbnek.

Hans nevű lovát emberi képességekkel ruházta fel. Kijelentése szerint megtanította a kivonás és összeadás tudományára, osztott szorzott majd gyököt is vont a patás. (Ellentétben az akkori világ emberiségének jó részével.)  A pontos időről is tájékoztatott, sőt zenei hangokat is megkülönböztetett, de csak miután olvasott és betűzött. Répáért cserébe akár franciául is. Nem volt szégyenlős, szóban és írásban egyaránt lehetett érdeklődni a helyes megoldás felől.

Kit ne érdekelne egy ekkora látványosság, főleg a 4DXDEKDDKEDKED mozik megjelenése előtt. Az előadásokért gazdája nem kért pénzt, így egy okkal kevesebb volt a csalás feltételezésére.

A bemutatókon eleinte jöttek az egyszerűbb feladványok. Mikor mestere felfirkantotta a táblára a 3+3 műveletet, a jószág bal mellső patájával (úgy látszik bal lábas volt akárcsak én) 6-ot dobbantott. Így tett a gyökvonás és szorzás feladataival is 90%-os pontossággal. Osten bátyánk pennájával betűket számozott neki, így a betűk számának kidobolásával fokozatosan nehezebb kérdésekre tudott válaszolni. Nem tudták hányat ütött éppen Londonban a Big Ben? Az sem volt akadály. Még arra is tökéletes dobbantási számot adott, hogy ha a hónap nyolcadik napja kedden lesz, mi lesz a dátum következő pénteken?

Nem csoda hát, hogy 1904-ben a tengerentúli érdeklődés középpontját is elérte (igaz a kontinens jobb szélén) és a New York Times címlapjára került. Na de ki hitte volna igazságát, főleg jóval a felvilágosodás után? Egy Carl Stumpf névre keresztelt német filozófus és pszichológus mikorra komolyra fordult a nemzetközi helyzet fogta magát, és megalapította a „Hans bizottságot” 13 fővel. Akadt köztük állatorvos, cirkuszigazgató, lovassági tiszt, tanárok és Berlin állatkertjének igazgatója is. Egy szóval (mondattal) akiknek a Grimm meséken kívül is volt közük az állatokhoz az országban (sőt hivatásuk is kapcsolódott) bekerültek a „szupercsapatba”.

Faggaták, vallatták, vallatva faggatták, fenyegették, kedveskedtek, morcosan néztek, de arra jutottak, hogy egyöntetűen belátják, a ló valóban képes mindezen „kuruzslásra”.

Pfungst mester azonban nem volt az-az általa kiválasztott bizottságok vizsgálati eredményeinek hinni tudó fajta. További négy módszert próbált ki a négylábú és gazdája lebuktatására. Előszőr is kitiltotta a nézőközönséget Hanstól, hogy ne kaphasson manipulatív jeleket.

Utána a ló mesterén kívül más, teljesen ismeretlen emberekkel is feltetette a kérdéseket.

Ezt követően szemellenzővel variálta, hogy Hans láthatja e faggatóját.

Végül változtatta, hogy a kérdés feltevője tudja-e a választ avagy sem.

Lásson egy újabb csodát a világ apraja és a nagyja, a jószág akkor is tudta a megoldásokat, ha nem Wilhelm bá kérdezte. Így a csalás kizárva, tehát nem akarták be protezsálni a németek valamely legendásan kemény porosz várbörtön vendég lakosztályába.

A majom, vagyis a ló azonban most ugrik a vízbe. A patás csak akkor válaszolt helyesen a kérdésekre, ha maga a kérdést feltevő is tudta a választ, és a ló látószögében volt. Ez esetben a 89%-os helyes válaszadási arány csupán 6%-ra redukálódott. Így Pfungst nagymester eljutott oda, hogy a kikérdező viselkedését vizsgálja meg részletesebben.

Végül azt bizonyította, hogy amikor a ló pata dobogásainak száma közeledett a helyes megfejtéshez, a kérdező nonverbális jelei akaratlanul is, de megváltoztak. Testtartása és arckifejezése feszültséget mutatott, ami azon nyomban megtorpant, mikor a ló az utolsó helyes dobbantást megtette. Ez volt a jel a lónak, hogy nem kell többet dobbantania és érkezik a jutalom cukorka.

Pfungst megfigyelései rávilágítottak, hogy nem csodalóról (persze nem volt mindennapi, még társainál is érzékenyebb volt) van szó, csupán az állat gondozója tudattalanul is adhat olyan nonverbális jeleket, melyek tisztaszívű társainknak egyértelmű utalásokat tesznek és felkínálják a megoldást.

Ennek köszönhetően pszichológia fogalom, az „Okos Hans” hatás született e történetből, és megannyi cikk, írás és értekezés mellett az én bejegyzésem is. Ezúton is köszönöm Hans és Herr Osten.

Elgondolkodtató, hogy mennyit változott az emberiség és mára már annyi külső inger ér minket és vonja el figyelmünket a másikról (nem két szép női mellre gondoltam ez esetben), hogy külön szuperhős képességgé vált a nonverbális jelekből való olvasás. A pókeresek mondjuk elég jól megélnek belőle.

Hogy, mi ebből a tanulság? Egyrészt akaratlanul is két különböző pályára vetődhetünk lovunkkal, hiába hisszük, hogy ő tökéletesen azt teszi, amit szeretnénk, ő pedig látszólag kiválóan, számára a legoptimálisabban meg is csinálja azt. Számunkra sok esetben azonban éppen az ellenkezője a megoldás.

Figyeljünk hát jobban oda egymás legapróbb rezdülésére is bármilyen lóval, kutyával vagy emberrel is kerülünk kapcsolatba. És persze ne hazudjuk azt lovunknak, hogy mi csépeltük ki nekik kézzel a gabonát, mert látásuknak, többszörösen jobb hallásuknak és szaglásuknak köszönhetően egyből levágják, hogy akaratlanul is gyorsabban ver a szívünk, és izzadunk mint azok a bizonyos valakik a valamilyen helyen.