Szilvásváradi ménes lesen
2017. november 05. írta: Cseri Dávid

Szilvásváradi ménes lesen

lacite.jpgBeszámolónak indul ez a rövid kis írás, de lehet, hogy több lesz belőle. Majd menet közben kiderül.

Június 30. Ekkor kezdtük meg a családdal három napos pihenésünk Szilvásváradon ezen a mesés bükki településen. Érkezésünk után nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy tőlem pár km-re legelészik a lipicai ménes. Rögtön a telefonomhoz nyúlva felhívtam egy kedves barátom, aki a ménes mellett szolgál, mint csikós. Linter Gyulának hívják, de mindenki csak Szeminek hívja. Ő is jobban szereti ezt a megnevezést. Szemüveges, de talán ez sejthető volt, viszont az nem, hogy a szemüvege olyan vastag, mint a szódás üveg talpa. Őt így szereti mindenki, ahogy van, ért a lovak nyelvén. Hívásomra azonnal felvette a telefont és készségesen elmagyarázta merre kereshetem a ménest, ő ugyanis éppen táppénzen van.

-Nem veszélyes a baj csak a lábújjam tört el, de te menjél nyugodtan, ha már itt vagy!- mondta ő.

A továbbiakban nem is firtattam, hogy sikerült ez a kissé komikus baleset nem is ez volt most a lényeg.

Kisvártatva neki is vágtam a „túrának”. Az anyakanca ménest kerestem az úgynevezett Nagylegelőn, a Diósban, ahogy Szemi mondta. Sehol nem találtam őket. Újabb telefonálgatások után kiderült, hogy a Kerekerdőnek nevezett facsoport közelében tartózkodik a ménes, ami egy jó 2km-es sétának ígérkezett át a Nagylegelőn egy kisebb völgyön keresztül. Alföldi szemnek igencsak tetszőek ezek a magaslatok, bár a távolságok megtételében nem segítenek. Én is, aki onnan jövök, ahol a legmagasabb domb a pocoktúrás igazán elidőzik a szemem a bükkösök és tölgyesek végeláthatatlan vonulatain.

Ahogy közeledtem a ménes felé kis kitérőt tettem, megérte! Egy középkorúnak kinéző gímszarvas tehenet pillantottam meg egy kisebb völgy aljában. Komótosan legelészett, sejtése sem lehetett arról, hogy én most őt figyelem árgus szemekkel.  Vadászati szakszóval élve, rácserkelhettem volna. Még a „szelem is jó volt” de engem most inkább a lovak érdekeltek. Az a ménes, amely szabadon kószál a Bükkben mindig egy-egy csikós kíséretében és itt fejlődnek szilajjá ám igen barátságos lovakká a lipicaiak. Azt mondják a ló: „Szépség és nemesség.” Ezeket a lovakat látva ez rögtön beigazolódik. Messziről világít szürke színük és ahol egyet megpillantok, gyanítom, hogy arra felé van a többi is. Ahogy közeledem, ügyet sem vetnek rám, néhány őrszem, aki a ménes szélén legel fel-fel emeli a fejét, de nem éreznek támadónak. Meglátom az aktuális csikós legényt is mellettük, ahogy a fűben heverészve hátasát kantárszáron fogva legelteti. Idilli ez az állapot. Közelebb érve bemutatkozunk egymásnak a lópásztorral. Gyorsan kérdezek is.p1170073_1280x960.jpg

-Nem ijednek meg idegen ember láttán? Közéjük lehet menni?

-Nem, nem. Csak nyugodtan! Inkább a vadakra figyelnek az ember mindennapos itt.

-A gímszarvasra rámennek?- gyorsan visszakérdeztem

-Hát nem rá, mert nem ellenségnek tartják, hanem azt hiszik csikó és maguk közé akarják venni, aztán ahogy a gím vagy dám szarvas szalad mennek utána, de persze az meg nem áll meg. –jött a válasz.

-Akkor aztán fel a hátasra és lehet menni, ugye? – kérdezek, mint egy kisgyerek az állatkertben.

-De még mennyire! Indul a fedezd fel tágabb hazádat mozgalom! – feleli a csikós.p1170083_1280x960.jpg

Egészen a ménes közelébe merészkedem… nem történik semmi. Ez jó jel! Szépen lassan egészen a ménes közepe felé tartottam és figyeltem a pár méterre legelésző kancákat, amint terelgetik fürge kiscsikóikat. Az időjárás kegyes volt, se nem túl meleg se nem fülledt esőre álló, mint amit manapság már megszokhattunk idén nyáron. Felettünk nagy valószínűséggel kisebb ragadozó madarak keringtek. Talán sólymok.p1170105_1280x960.jpg

Ahogy az ember a ménes közé ér a legelő csapat közepébe egyszerre úrrá lesz valami leírhatatlan. Valami olyasmi, mint amikor befogadják egy idegen csapatba. A legelésző lovak már ügyet sem vetnek az emberre a játszadozó csikók néha-néha érdeklődve odasomfordálnak, de tudják nem bántó szándékkal jöttem, inkább a testvériségünk kimutatására. A csikók egymást csipkedve, lökdösve játszadoztak tőlem pár méterre, idilli állapot alakult ki. Mindez egy spontán látogatásból. Körülbelül másfél órát töltöttem közöttük, a fűben ülve, fényképezve és azon gondolkodtam milyen jó is lehet itt dolgozni ezekkel a csodás élőlényekkel a természet adta szabadságban. Sokan azt mondják még az ott dolgozók közül is, hogy ez az egész unalmas, monoton. Kérdem én, mi a monoton abban ahogy mozog egy ménes? Minden jelre reagálnak igen csak más reakciókkal. Ha vadat látnak arról meg ugye ne is beszéljünk. Gyönyörű elnézegetni azt, hogy a szemünk láttára jönnek a világra ezek a kis teremtmények, majd az ember keze alatt válnak kitartó kocsilovakká vagy épp valaki kedvenc hátasává. Napról-napra meg tudja figyelni a velük dolgozó csikós, hogy melyik állat hogyan viselkedik, a csikók hogyan fejlődnek. Gyakorlott szem és tapasztalt ember már egy-egy ló mozgásából megmondja, most éppen baja van e vagy csak a közelgő időváltozás miatt olyan bágyadtak.

p1170106_1280x960.jpgTávozásomkor egészen feltöltődve jöttem el az anyakanca ménestől, ezernyi kis emlék raktározódott el a fejemben, több tucat fotó pedig a fényképezőgépem memóriakártyájában. Ahogyan sétáltam át a méneshez vezető völgyön szinte magam elé képzeltem, ahogyan száguldva jönnek ki reggel tele energiával, szinte egymást fellökve, majd este jóllakottan komótosan ballagnak éjszakai szálláshelyük felé. Szívet melengető érzés az ilyen és ezt csak az tapasztalhatja, meg aki a saját bőrén keresztül tapasztalja ezt meg. Nekem a ménes és az azzal való foglalatoskodás maga a felülmúlhatatlan öröm. A ménes egy egység és egységként kell kezelni, hangjelekkel és mozgással irányítani ennyi lovat olyan önbizalmat és feltöltődöttséget tud kihozni az emberből, ami már időtöltéssel közel sem hozható ilyen szintre. Nagyon örültem annak, hogy ott lehettem, annak hogy ezt megtapasztaltam. Remélem írásommal kedvet adhatok ehhez másoknak is és talán ha egyszer olyan ember elé kerül akkor majd rádöbben, hogy a ménes mellett bizony a vele foglalkozó ember is fontos!

Írta és fényképezte: Hegedűs László

2017 07. 08. Kunbaracs

A bejegyzés trackback címe:

https://cseridavidkonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr4913186274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.