Korábbi írásaimban és a velem készült beszélgetések során többször is említettem már indíttatásomat, mely a lovas kultúrtörténet irányába terelt. Az a mérhetetlen szerencsém, hogy lovas családba születtem és a Némethy Tamással (az egyik utolsó magyar huszártiszttel) való rendszeres találkozások egy egész életre meghatározó élményekké kovácsolódtak. A lovas múltunk iránti kutatás és írás a kezdeti szórakoztató időtöltésből mára már küldetéssé és életcéllá nőtte ki magát. A „küldetés” miértjére szeretnék ebben az írásomban választ adni a kedves olvasóimnak.

1, Némethy Bertalan (jobbról) William Steinkraus és Frank Chapo társaságában.

Legutóbbi két könyvem megírására (Erőt s Erényt!, Elfeledett Lovaslegendáink) azért is éreztem mielőbbi tettvágyat, mert tapasztalataim szerint saját generációm egyre kevésbé kapja fel a fejét a Némethy Bertalan, vagy éppen a Pettkó-Szandtner Tibor név hallatán. (A kivételek ez esetben is fogadják mélységes tiszteletemet. ) Ez azért is tölt el szomorúsággal, mert külföldön számos esetben a legfiatalabbak is hálával gondolnak személyük iránt. Sőt, történetük mellett szellemiségük olyannyira kezd feledésbe merülni, hogy a lovardákban a sporttársi köszönés is egyre gyakrabban elmarad. Az előbbi legenda nélkül aligha láthatnánk az olimpiákon amerikai díjugratókat, az utóbbi kiválóságunk önfeláldozásának hiányában pedig nem beszélhetnénk napjainkban a bábolnai Shagya-arab lófajtáról.

Ahhoz, hogy ló és lovassportunk újra a világ elitjében foglaljon helyet nem csupán a múló anyagi javak megléte szükségeltetik. Véleményem szerint a sikerhez minden nemzedéknek meg kell ismernie a fent említett hazafiak és azok társainak életútját. Természetesen tanításaik és intelmeik elsajátítása mellett.

Hogy miért tartom ezt elengedhetetlennek? Gondoljunk csak bele, ha például egy előadás során Némethy Tamás következő szavainak idézése nyomot hagy a hallgatóság akár negyedében, és utána lovukra nem munkaeszközként, hanem társként néznek:

„Ragaszkodjunk a lovasvilág évszázadok alatt kialakult szakmai és emberi szintjéhez, méltóságához, hiszen a ló a legnemesebb állat, lelkében nemesnek kell lennie annak is, aki foglalkozik vele.”

Az is biztosan másképpen fog tekinteni négylábú társainkra, aki megérti, hogy huszártisztjeink milyen nehezen maradhattak a legnemesebb állat oldalán a háború után. Sajnos akik az ötvenes években lovászként így tehettek már rendkívül szerencsésnek érezhették magukat.

Innen már csak egy lépés, hogy ugyanígy tiszteljük sporttársainkat, és ami a legfontosabb az idősebb generációkat is, természetesen tanácsaik elfogadásával együtt.

Ez lehet a kezdet ahhoz, hogy a lovas társadalom újra az egységéről és a mindenek feletti összefogásáról legyen messze földön híres, melyben az önzetlenség és lovaskultúránk feltámasztása kerül előtérbe az egyéni érdekek helyett. 2, Szintén Némethy fiatal tanítványaival.

Úgy hiszem életünk értelme a CÉL. Kell, hogy legyenek céljaink. Ezeknek nem is az elérése a legfontosabb, hanem a hozzájuk vezető út, melyet rengeteg apró győzelem szegélyez. Egy ma versenyző fiatal díjugrató, díjlovas vagy éppen lovastusázó célja legtöbb esetben az olimpiai érem megszerzése. De ennek az álomnak a beteljesüléséhez elsőként azt kell elérnünk, hogy a jövő bajnokainak példaképei a háború előtti lovas szellemben nevelt hazafiak legyenek. Az első olimpiászhoz vezető apró győzelem pedig a hozzájuk hasonló mindenkor becsületes és lelkiismeretes jellem visszatérése legyen a mindennapokba a szakmai elhivatottsággal és alázattal karöltve.

3, Hazslinszky-Krull Géza mint a holland királyi család lovaglótanára.

Ezért hát lovaslegendáink tanításait edzőinknek kötelessége megtartatni, tanítványaiknak pedig megtartani.

Természetesen a fentebb leírt hiányosságok nem pár ember, hanem egy egész rendszer több évtizedes negatív ténykedésének köszönhető, amelyhez a mai média által sztárolt „példaképek”, és az egyetemes oktatásban való világhírű lovasaink tananyagként való említésének hiányossága is hozzájárul.

Tegyünk hát meg minden tőlünk telhetőt kedves barátaim, hogy újra és újra bizonyítsuk a lovassportokban és tenyésztésben is a „lovas nemzet a magyar” jelző jelenkori létjogosultságát, és ismét a múlt század lovastiszjei és úrhölgy lovasai legyenek a magyar fiatalság példaképei.