A hét elején értem haza végleg a bajorországi lovaspólós kalandomból számos új tapasztalattal.  Hazatértemet egyfajta előfutárként egy nappal előzték meg az istálló évről évre legjobban várt lakói a füsti fecskék. Amellett, hogy talán leghasznosabb madarunk, hatalmas „figuráknak” is tartom őket, így e bejegyzést az ő tiszteletüknek szeretném szentelni.

Megérkezésem és foxi kutyánk üdvözlése után első utam természetesen a házunk mögötti istállóba vezetett szeretett barátaimhoz. Akkor még nem is sejtettem, hogy bővült a számuk, ugyan nem a négylábúak tekintetében. Lovaim ismerős üdvözlései (ami többnyire a zab mennyiségének korlátlan növelésére való célzással ér fel) mellett már a kapuban egy rég nem hallott ám annál ismerősebb hangra lettem figyelmes.

1, Lovardai csendélet az istállóban Nárcisz lovammal.

Ahogy én hívom füsti fecskéink utánozhatatlan „beszélgetésére”, melyet a népnyelv külön szóval, ún. fecsferikéléssel illet meg. Sokszor valóban úgy tűnik, mintha úgy társalognának, veszekednének vagy viccelődnének egymással, mint mi emberek csupán egy más nyelven. A boxok almolása alatti elmélkedéseimet sokszor a villásfarkúak közötti konzultációk képzeletbeli „értelemzésében” merül ki.  E hangokat napkeltétől napnyugtáig folyamatosan hallva mára már a német reggeli fagyok után igazán a tavaszban érzem magam, mely nem mellesleg lovas szempontból az egyik legkiválóbb évszak. Nincs se túl meleg, se túl hideg és a szúnyogok száma is elenyésző. Visszatérve a megérkezésemre. A következő lépésemet már követte is az egyik füsti „föcske” utánozhatatlan Messerschmitteket megszégyenítő orsó manővere a fejemtől érzésem szerint pár centiméterre. Nincs mese, itt az igazi fecskecsiviteléssel és hosszú tereplovaglásokkal tarkított tavasz, ahol a fák ismét megszólalnak a maguk megnyugtató nyelvén.

Már évek óta két fecske család jár hozzánk vissza, két évvel ezelőtt rengetek tojást fialtak. Ugyan még a szokásos másik csapat nem érkezett meg, de bízom benne, hogy nem estek a hosszú út veszélyeinek áldozatául. Mennyire hihetetlen és emberi ésszel fel nem fogható, hogy több ezer kilométer után mindig visszatalálnak pár négyzetcentiméteres fészkükbe! Az istállónk és környezete igazi paradicsom lehet megbecsült barátainknak, ugyanis a Mosoni-Dunától 100 méterre lakunk. Így ennek okán úgy lehetnek a szúnyogvadászattal, mint a bálnák mikor szájukat kitátva megszámlálhatatlan krillt és halat fogyasztanak el a tengerek titokzatos mélyén.

2, A tavaly előtti átlag feletti szaporulat, mely során a szokásos két fészek helyett három díszítette istállónk falát, legalább hat fészekaljjal gazdagítva a természetet.

Egy kutatásnak köszönhetően a Cseri család fecskéinek „teljesítményét” számokban is ki tudom fejezni. Egy füsti fecske naponta átlagosan 850 rovart fogyaszt el jóizűen, ám annál gyorsabban. Nálunk a tavalyelőtti ritka nagy szaporulatban 25 fecske volt a két lovat számláló istállónkban a fiókákkal együtt. Ez azt jelenti, hogy nyár végére mikor már az újoncokat is besorozták a „légierőbe” napi több mint 20 ezer vérszívóval lett kevesebb gondja lovaimnak. Ez az egész vámpír szezonra levetítve, áprilistól szeptember végéig 3600000 azaz nem kevesebb mint legalább HÁROM ÉS FÉL MILLIÓ latortól és csípési esélytől szabadították meg szűk környezetünket. Gondoljunk csak bele, ha minden háznál akár a régi úri világban ott fészkelne legalább egy család, amely kiteszi az áltagos 10 egyedet mennyivel kevesebb problémánk lenne a rovarokkal az istálló körül vegyi gyérítés nélkül a sok kicsi sokra megy jelmondattal.

Sajnos e tényeket számos ember elfelejti és ellenségként tekint rájuk, majd méltatlanul leverik fészküket. Norvégiai tapasztalatszerző utam során miután így tett főnököm, mélységesen és végérvényesen csalódtam benne, mint elviekben ló és állatszerető emberben. Három nagy bűnük van az emberek szemében, a jellegzetes „csacsogásuk”, a piszkításuk, amely problémát egy fészek alá fúrt deszkalappal bármikor orvosolhatunk és a már említett Bessenyei Péterhez méltó fej közeli manőverezéseik. Sajnos e hozzáállásnak köszönhetően az utóbbi évtizedekben magyarországi átlagos számuk 300 ezerről 100 ezerre mélyrepült le. Pedig nincs is nagyobb öröm annál, mint egy fészekből kiesett fiókát visszasegíteni az élet rögös útjának kezdetére, vagy lovaimat egy festményre kívánkozó közös képen látva e „betyárokkal”. Szerencsére pozitív példával is találkoztam, a helyi győrzámolyi általános iskolában is kötelezően megtartották a minden ablakba hatalmas erőfeszítésekkel készített fészkeket, és Balatonalmádiban is számos közintézmény falán vendégeskedő fecskefészek alatt található az említett deszkalap a fecskepelenka.

Szerencsére én pont az említett két tulajdonságuk miatt is tartom e madarakat barátaimnak és az istállónk elmaradthatatlan vendégeinek. Nélkülük nem lenne igazi a nyári lovas szezon, zenei aláfestésük nélkül egy darabka hiányozna a felejthetetlen élmények mellől.

3, Istállónk pár évvel ezelőtti fiókái.

Hosszú szeptembereken át aztán, mikor mély melankóliába esve sétáltam végig utcánkon már ott sorakoztak a villanydrótokon jelezve felém, hogy bizony kölök véget ért a jó világ az őszi szünetig. Nekik ez azonban nem csak valaminek a végét, hanem sok ezer kilóméter megtételének kezdetét is jelentette. Kívánom, hogy másoknak is legalább annyi örömet okozzanak e barátaink mint jómagamnak.

Sziasztok fecskék, szia Tavasz, örülök, hogy itt vagytok!    

E cikkel szeretnék kellemes és lovas élményekben gazdag húsvéti ünnepeket kívánni minden kedves olvasómnak, fecskéinknek pedig jó vadásszezont! 

4, Füsti fecske. (fotó: Alexander Kaasik)

(Az adatok forrása/ 24.hu/Bihari Dániel)