Egy nap minden ló és turf szerető embernek el kell jutnia a ködös Albionba, hogy rálépjen a lóversenyzés hosszú évszázadok óta tartó diadalútjára, mely a lovas életérzés igazi szinonimájaként tündököl napjainkban is. Az előző írásomban közölt erdélyországi, egykori monarchiabeli méneseket érintő utazásom után angliai lóverseny körutam élményeinek továbbadására teszek kísérletet. A legnagyobb „meetingek” mellett célul tűztem ki, hogy kisebb versenypályákat is meglátogassak, melyek egy árnyalattal közelebb állnak hazai versenyeinkhez.
A hagyományokhoz illően, esőben érkeztem meg július 27-én a világ egyik leghíresebb lóversenypályájára, Ascotba, egyenesen a reptérről. Angol barátom és pártfogóm, Nick Lees kapitány várt rám az igazi angol arisztokratikus lovasemberek megtestesítőjeként. Majd harminc esztendeig irányította a newmarketi lóverseny életet, manapság pedig a leicesteri és a Stratford upon Avon-i gátversenypálya elnökeként szolgálja hazája lósportját. Mr. Lees személyében a lehető legjobb kísérőt és tanító mestert szánta nekem a jó sors, rengeteget tanultam tőle az elkövetkezendő bő egy hét során.
Az ascoti nézősereg nem másra vette fel 19. századi eleganciához méltó felöltőjét, mint a július utolsó hétvégéjén tartandó „King George Weekend”-re, mely első futamára az eső is tova szállt. A birtok máig a királyi család tulajdonában áll. A versenypályával szomszédos kúriában külön asztallal és ebéddel vártak minket, jóleső egyben libabőrös érzés volt a vendéglistán és az asztalon magyar nevet is olvasni. Az étkezés során beszélgettünk a lóversenyzés múltjáról, jelenéről és persze jövőjéről, Kincsem és Overdose történetéről. Mindkét ló nevét máig ismerik az angol turf szerelmesei, a legtöbb esetben nem csupán udvariasságból.
1, Futam előtt az ascoti jártató.
A „King George VI and Queen Elizabeth Stakes” angol viszonylatban a „fiatalabb” versenyek közé tartozik. György király 1951-ben alapította meg Bulteel őrnagy ötlete nyomán, két korábbi futam összevonásával, jelezve, hogy Nagy-Britannia túl van a második világégés traumáján, és ismét a régi pompájában tündököl. Ez utóbbi állítás azonban aligha volt igaz. Az ország egyik legnépszerűbb uralkodójaként emlékeznek vissza rá, az elsők között "ereszledett le a közemberekhez”, feleségével Erzsébettel együtt. Az ő trónra lépésének körülményeiről készült film „A Király beszéde” címmel. A versenynap különlegessége, hogy Epsommal ellentétben nem csupán háromévesek indulhatnak, így a derby évjárata idősebb lovakkal is összemérheti tudását, a szigetországban oly népszerű bukmékerek legnagyobb örömére. Máig felfoghatatlan és lélegzetelállító élmény volt a VII. Edward királyról elnevezett páholyból, a királyi családétól alig pár tíz méterre, az uralkodó legkiválóbb lovas szakembereinek jelenlétében megtekinteni Enable és Crystal Ocean végletekig kiélezett párviadalát, Frankie Dettorival és James Doyle-al a nyeregben. Az esemény összdíjazása nem kevesebb, mint 1,15 millió fontra rúgott. A közelmúltban átadott lelátó kiválóan tükrözi az angol konzervatizmus ötvözését a legmodernebb technológiákkal. Vannak páholyok, melyek évszázadok óta egy család tulajdonában várják az arra érdemeseket.
Rövid vasárnapi pihenőnap után következett az első családiasabb hangulatú versenynapom, nem máshol mint a windsori lóversenypályán, melynek szomszédsága az olimpiai szakágaknak is helyet adott 2012-ben. Mesés fekvését ehhez dukáló megközelíthetőség hangsúlyozza, ugyanis a királyi palota szomszédságából hajóval is megközelíthető a turf a Temze hullámain át. Kíváncsian vártam, hogy egy hétfőn, munkaidő után kezdődő versenynapra hányan látogatnak ki. Az eredmény rendkívül kellemes csalódás, több ezer látogatóval, melynek jórészét családok és baráti társaságok tették ki. Angolországban nem beszélhetünk egyetlen kis, vagy jelentéktelen versenyről sem, melyet az is jelez, hogy e napon is olyan zsokék lovagoltak mint James Doyle vagy P. J McDonald. Természetesen a királynő istállójának lovai is startgépbe álltak.
2, A győztesek, az utolérhetetlen Enable és Frankie Dettori, akiről már életében szobrot emeltek, éppen Ascotban.
A következő, és az egyik legjobban várt versenynap természetesen a „Glorius Goodwood” hetének első napjára esett. Minden magyar lóverseny szerető szív megdobban, e festők ecsetjére kívánkozó versenypálya neve hallatán, ugyanis e gyepen állt starthoz és győzedelmeskedett 1878. augusztus 1-jén, pontosan 14:30 perckor az ötödik futamban Kincsem, a máig művészeket ihlető csodakanca. Majd másfél évszázad elteltével a tréner legenda, John Gosden ünnepelhette Stradivarius és Frenkie Dettori győzelmét. E mesébe illő ló immáron harmadszorra kerülhetett fel a dicsőségfalra csodalovunk neve mellé. Az idomár legenda arcán kevés kifejezés lelhető fel, szavai azonban az arany súlyánál jóvalta többet nyomnak. A pálya különleges, dombokon átívelő vonalvezetése évszázadok óta változatlan, csak úgy, mint a lószerető emberek érdeklődése és rajongása. A közepén legelő nyájat aligha zavarja több tízmillió ember figyelme, nem úgy a bukmékerek nyugodt vérnyomását. Goodwood, oly sok turfhoz hasonlóan magánkézben van, Richmond hercegének személyében. A versenyt 1808-ban rendezték meg először, miután Nelson trafalgari győzelme után tovatűnt Bonaparte Napoleon inváziójának veszélye. Ennek következtében okafogyottá vált az itt állomásozó és gyakorlatozó huszárezred jelenléte. Az ötlet a dombokon a fel s le vágtató huszárokat látván fogant meg a herceg elméjében. Vendéglátóm Minty Farquar kisasszony volt, aki a legjelentősebb brit lóversenyek kommunikációjáért és lebonyolításáért felelős. Többek között szóba került a versenyek látogatottsága, és tanulságként szolgálhat, hogy az események utáni világhíres fellépők nélkül még angolhonban is megcsappanna a versenyekre igyekvő fiatalság száma.
3, A csodálatos goodwoodi pálya létképe, illetve Kincsem győzelmének emléke.
Az egész világ nyomon követi az arábiai fenségek viaskodását, melynek jeles képviselői Khalid Abdullah herceg és Maktum Sejk. A versengésben méltó ellenfelek a quatari Al Shaquab istálló lovai is. Ez számos angol szakember szerint élteti a brit lóversenysportot a versenyző lovakba és versenyekbe fektetett összegek hozományaként. A konzervatív szemlélőket azonban vegyes érzésekkel tölti el a quatari zászlók brit lobogók fölé tornyosulása, esetünkben a goodwoodi pálya mezején.
Az elkövetkezendő napokban két családias, ám annál gazdagabb történelmi múlttal rendelkező létesítmény meglátogatása következett, így a déli parttól észak felé vettük az irányt. Elsőként a leicesteri turfon kötöttünk ki. Mindkét helyszínért Nick Lees felel, mint elnök. Leicesterben a windsorihoz hasonló, ovális pályát találunk, melynek minden szegletét körüljárhattuk. Gyepén járva megtapasztalhatjuk, milyen lehet a mesékben felhőkön közlekedni. 1773 óta szervez a város lófuttatásokat, 1883-ban azonban a jelenlegi helyszínre kellett átfáradni nézőközönségének. Igazi esti versenynap következett, baráti társaságok kikapcsolódásával és ide szervezett céges rendezvényekkel tarkítva. A harmadik futam után a győztes lovat elárverezték, valamint fix áron a további lovakat is eladásra kínálták.
4, Futam utáni lóárverés Leicesterben, melyet Nick Lees vezetett le.
5, A leicesteri lóversenypálya konzervatív tribünje.
A futtatók, és még a trénerek között is rendkívül színes egyéniségeket találhatunk, így mutattak be egykori válogatott futballistának is. Töretlen népszerűségnek örvend a szindikátusok alakítása. Egy krikett klub esetében akár 30 fő is bérel, vagy tulajdonol egyetlen lovat. Ez jócskán megossza a költségeket, mellette pedig minden tagját feljogosítja a vele járó kiváltságokra is, melynek máig nagy presztizse van a szigetországban. A szóban forgó tulajdonosi forma hazánkban is egyre népszerűbb. Valamennyi brit turfra jellemző, hogy nem minden hétvégén találhatunk versenyeket, hanem legtöbbször havi rendszerességgel a bevezetőben is említett „meetingeket” tartanak.
6, Tapasztalatcsere a pálya vezetőségével.
Rövid alvás után Shakespeare szülővárosának versenypályáján, Stratford upon on Avon-ban várt Mr. Lees és a két igazgató, valamint fő részvényes Michael Rowe, valamint George Lea, akiket szintúgy korábbról van szerencsém ismerni. Jól jellemzi a brit viszonyokat és történelmet, hogy a terület évszázadok óta egyazon család tulajdonában van. Ez esetben is az egyik tagja látja el az igazgatói szerepkört, sokszkor egyéb helybéli részvényesekkel karöltve. Büszkeséggel töltött el, hogy Mr. Rowe a tőlem Goodwood-ban kapott Kincsem Parkot reprezentáló kitűzővel fogadott és állta végig a napot a kamerák kereszttűzében. Stratford igazi gátverseny paradicsom, melyet 1755-ben alapítottak. Páholyunk mellett volt Nick Skelton és családja bérleménye. A díjugrató olimpiai bajnok mindkét fia e szakágban tevékenykedik, meglehetősen sikeresen.
7, A stratfordi gátverseny első futama előtt körbejártuk a pályát, a fotón balról Nick Lees és Michael Rowe áll mellettem.
Becsülendő tevékenység, hogy az egykoron parádés karriert befutott zsokék, idomárok vagy a versenyközegek tapasztalatára idős korukban is számítanak, így a ringnél éppen egy 90-es éves kollégának mutatott be a pálya igazgatója. Nagy álmom teljesült azzal, hogy a harmadik futam után díjat adhattam át. Természetesen e helyszínen is rengeteg ember, és ami még fontosabb számos fogadó jelent meg, habár a nap végére a forgalom 90%-át az interneten és az irodákban megjátszott összegek tették. A hét során állandó téma volt a közelgő Brexit, valamint, hogy az új miniszterelnök Boris Johnson, miként fog állni a szerencsejáték e történelmi válfajához. Nem könnyíti meg az érintettek elalvását az a tény, hogy míg London polgármestereként regnált, támogatta azt a törekvést, hogy a fogadóirodákban elhelyezett nyerőgépekben száz fontról két fontra csökkentsék a feltehető alaptétet. Ezen intézkedés közvetve a lóversenyzést is érintette, miután számtalan becsületsüllyesztőnek kellett ablakait „bedeszkázni”. Már az év végére ezrek vesztették el állásukat, valamint a versenydíjak is megsínylették az intézkedést. A Brexit természetesen a ló exportokra is negatív hatással lehet, mely hazánkat is érinti. E témák, a tenyésztés, a tréning, az angol-magyar baráti kapcsolatok és megannyi történelmi adalék felidézésével zárult az Angliában töltött utolsó versenynapom.
8, Díjátadáson a Stratford on Avon-i gátverseny harmadik futama után.
Természetesen kizárt dolog e mesés hetet néhány hasábon szemléltetni, a befutók élményeit, a versenypályák hangulatát, vendéglátóim vendégszeretetét pedig olyannyira lehetetlen leírni, mintha az ember legkedvesebb lováról kísérelné meg ugyanezt. Egy bizonyos azonban, gróf Széchenyi és báró Wesselényi itt járta után majd kétszáz esztendővel is van mit tanulnunk a szigetország szorgos és következetes lakóitól. Számos ötletet honosíthatnánk meg a magyar sajátosságokra faragván, ahogyan tették azt bátor és előrelátó eleink is, mit sem törődve a többség rosszalló megjegyzéseivel.
