Nyár eleji előadás körút Gödöllőtől Erdélyországig
2017. június 16. írta: Cseri Dávid

Nyár eleji előadás körút Gödöllőtől Erdélyországig

Idén nyáron is számos megtisztelő felkérésnek és előadás lehetőségnek tehetek eleget, így folytathatom küldetésemet. Misszióm célja, melyet már több írásomban is hangoztattam nem más, mint a klasszikus magyar lovas értékrend visszaemelése lovas társadalmunk köztudatába.cseri_elfeledett_szerzo_vadaszlovaglas_600.jpg

Számos Elfeledett Lovaslegendánk nevének újra ismertté tétele mellett (Némethy Bertalan, Hazslinszky-Krull Géza) az örkényi szellemiség terjesztését tűztem ki célul mióta lovas kultúrtörténeti írásokkal foglalkozom. Előadásaim során ezeket az erényeket világhírű lovasembereink élettörténetének érdekességein, anekdotáin és életük meghökkentő részletein keresztül mutatom be, olykor videókkal is szemléltetve. Úgy hiszem, hogy az ő hitvallásuk visszatérése nélkül lehetetlen felkapaszkodnunk a világ lovas elitjébe. 

A legnagyobb öröm számomra, hogy számos lovas ember gondolkozik hasonlóan Mosonmagyaróvártól egészen Erdélyországig, így Lukács Lehel, Az erdélyi magyar lovas portál (erdelyilovas.ro) főszerkesztő tulajdonosának  a közbenjárásával egy székelyföldi előadás körúton vehetek részt június 26 és 29 között. Nagy álmom teljesül ezzel, hisz gyakorta keresem fel szülőfalum Győrzámoly testvérfaluját Székelyszentkirályt, ahol barátaink mindenkor családtagként fogadnak, épp úgy mint minden székely testvérünk. 

Az előadások pontos helyszínei és időpontjai a következők:photo.jpg

  • Jún. 26, hétfő, Székelyudvarhely, 18.00, Városi Könyvtár (Kőkereszt tér 2. szám)
  • Jún. 27, kedd, Csíkszereda, 17.00, Kájoni János Megyei Könyvtár (Stadion utca 1/b. szám)
  • Jún. 29, csütörtök, Sepsiszentgyörgy, 18.00, Székely Nemzeti Múzeum (Kós Károly utca 10. szám)

Hazatértem után júliusban is is találkozhattok velem július 7 és 9 között a kiskunfélegyházi Nyeregszemle lovasfesztiválon, majd utána július 12-én a Fiatal Szabadidomító Közösségének várva várt nyári táborán a gödöllői Hilltop lovardában.

fotojet.jpg

Minden eseményről igyekezni fogok részletes beszámolót írni.

Ezúton is még egyszer köszönöm a megtisztelő invitálásokat, és sok szeretettel várunk a szervezőkkel minden kedves érdeklődőt! Szabad előadás időpontokról a cseridavidkonyv@hotmail.com címen tudunk aktuális tájékoztatást adni.

 

17630152_1155363001252571_3778892631268484688_n.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cseridavidkonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr9212600425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása