Könyveimnek és írásaimnak köszönhetően rengeteg igaz lovas emberrel hozott össze a sors keze az elmúlt évek során. Így volt ez Tóth Pál és Magosi István személyével is, akik oroszlánrészt vállalnak abban, hogy az utolsó magyar földön vívott huszár csata történetét minden generáció megismerje. Munkásságuknak hála a környéken élő emberek évről-évre méltó módon tisztelegnek a Vértes vonulatai között lezajlott elkeseredett, de annál hősiesebb harcokra. Minden év januárjában a környékbeli lószerető és a múltjukért tenni akaró lovas emberekkel karöltve megszervezik a csata emléknapját, megemlékezésekkel és közös lovaglással tarkítva. Egy 2005-ben elhangzott beszéd prezentálásával szeretném a második világháború sötét alkonyát a kedves Olvasó elé tárni. (Zárójelben jegyezném meg, de korántsem mellesleg, hogy Tóth Pál tervezte a Kincsem Parkban bejáratánál látható Kincsem szobor talapzatát.)

"Tisztelt Emlékezők!

A Csákvári Lovas Barátok Köre Egyesülete szervezésében a mai napon emlékezünk a Csákvár-Gánt térségben 70 éve történtekre, amikor a magyar huszárok és méneskari huszárok utolsó nagy ütközetüket vívták a szovjet csapatokkal.

A súlyos veszteségeket szenvedett huszárhadosztályt feltöltötték a méneskarból besorozott és sebtében harci cselekményekre kiképzett méneskari huszárokkal. 1944 őszén a megfogyatkozott huszárhadosztályt Dunaszerdahely térségébe pihenőre visszavonták. A pihenő célja volt, hogy a huszárság sorait rendezzék, feltöltsék a hadosztályt személyi és fegyverállománnyal, és újra harcképes állapotba helyezzék. Erre csak néhány napot kaptak a huszárok. A csapatok azt a feladatot kapták, hogy csatlakozzanak Budapest felszabadításáért induló támadáshoz.

A Vértes aljára vezényelt hadosztály harci ereje legyengült, létszámában már egy ezrederőt sem képviselt. Ebben az időben a tél támadott; közel 30 fokos hideg és mély hó nehezítette a támpontok kiépítését és az elvárt felderítő tevékenységet. Eközben kisebb állásharcok folytak a felek között, de 1945 január 29-ig a hadosztály nem mozgott a térségben, mivel feladata a térség egy sávjának biztosítása volt a várható szovjet támadások ellen a Mór és a vértesi Körtvélyes csúcs közötti 20 km-es vonalon. A feladat célja az volt, hogy azzal segítse az akkor megindult német támadást, hogy saját támadásaival lekösse a szovjet erőket és veszteségeket okozzon.

Mögöttünk pár kilométerre levő Kotlóhegy magasabb hegyi állásaiban volt az ellenség. A támadás két oldalról indult. Az első csoportot vitéz Hadházy József huszárezredes vezette, de a kezdeti sikereket megállította a meredek, és a sziklás, szakadékokkal szabdalt terepszakasz. Így ez a támadás leállt. A második csoport Csákvár irányából támadott Koltay Zoltán százados vezetésével. A huszárezred egyik századát Kenessey Miklós főhadnagy vezette szintén nehéz terep- és időjárási viszonyok között.

Kenessey Miklós emlékiratából tudjuk, hogy a csoport „fától-fáig folytatott közelharcban, szuronnyal, puskatussal verte át magát a szívósan védekező oroszokon a Vértes kijáratáig, hogy kézbe vegye a fontos csomópontot, Csákvárt.”

Az ütközetben ugyan a huszárok elfoglalták a magaslatot, de lőszerük elfogyott. Az ott harcolók semmilyen további támogatást nem kaptak. A szovjet sereg körülzárta a csoportot és csak nagy veszteségek árán tudtak kitörni és visszavonulni. Ezáltal is meghiúsult Budapest felmentése.

 Az ott harcoló Kenessey főhadnagy – kinek özvegye és unokaöccse is támogatta ennek az emlékműnek a felállítását – csak később sebesült meg.

 Ezzel a vértesi csatával befejeződött a magyar huszárság, valamint a hadba állított méneskari huszárok története. A végső harcok idején, 1945 márciusában a méneskari huszárok helytállását a Méneskari Felügyelő tábornok – vitéz Ertsey Leitschaft Károly - tábornok elismerte és dicsérte.

A magyar huszárság történetének több évszázados korszaka - beleértve a méneskari huszárságot is – ezekben a hónapokban lezárult.

 Mára a hagyományőrző huszárok a huszárság történetének fő fáklyavivői.

Ápoljuk mi is a huszárok és méneskari huszárok emlékét.

 Meg kell említenem, hogy a csákvári harcok 70 év utáni emlékezésében Györffy Villám András hagyományőrző huszár alezredes és Babochay György lovas szakember révén jutottam Kenessey György visszaemlékezéseihez, mely segítséget itt köszönök meg."

 Csákvár, 2015. január 31.

 Elmondta: Tóth Pál, a Csákvári Lovasbarátok Köre Egyesületnek alapító tagja.

A fotókat Némedi István készítette. 

A borítókép bal oldalán Kenessey Miklós főhadnagy látható.